Howard Fast - Amerikaiak (1950)

Howard Fast - Amerikaiak (1950)
A képeken látott állapotban. Könyvtári példány volt, látszik is rajta.

HA ​VOLT is apjában valamikor kedvesség, szeretet, gyöngédség, mindennek nyoma sem maradt; most kemény és megingathatatlan volt, mint a szikla. Á félelem árnyéka állt közöttük. A fiú rosszaságát, vagy legalábbis, amit rossznak gondolt az apa, büntetés követte. Az apa keserű múltjának élményeit, tapasztalatait olyan hosszú papirosra sem lehetne leírni, mint az Ohio-folyó. A büntetésbe mindig beleadott egy keveset a keserűségéből. Csak sört ivott; ilyenkor megkönnyebbült, mint az iszákosok és haragját fia elnáspángolásában vezette le. A konyha falán lógott egy hajtószár darabja. A dühbegurult apa barna, ráncos arcán félelmetes kifejezés ült, amint megindult a szíj felé. Ez a kifejezés, a düh, a harag egyszerű jele, mindent elmondott a fiúnak. Apja sötét, komor arca pontosan elárulta, hogy nem a két fivére és nem a három húga büntetése következik; nem, jól tudta, mikor kerül rá a sor. – Gyere! – mondta az apja. – Szedd a lábadat! És a fiú megértette. Mikor többi testvérére került a sor, azok könyörögve, siránkozva menekültek. De ő nem. Testvérei érdekében gyakran könyörgött az édesanyja, noha jól tudta, hogy ezzel csak növeli a könyörtelen apa mérgét. Ezért a fiáért nem könyörgött, csak olyankor, amikor az hangosan jajveszékelt. És ennek is elérkezett az ideje.