Samuel Beckett Murphy

Samuel Beckett Murphy

Cartaphilus, Budapest, 2003 298 oldal · keménytáblás-Fordította: Tandori Dezső

„A ​kontrolltábla másnap reggel jelezte Bomnak, miszerint a hipomániást
20 órától kezdve hajnali 4 óráig rendszeres, tízperces időközökben
látogatták, utána vagy egy óra hosszat egyáltalán nem, majd egy percen
belül hatszor, s aztán megint nem. A látogatásoknak ez az addig még
sosem tapasztalt egymásutánisága olyan tartós hatást tett Bomra, mely
halála napjáig nem szűnt meg többé elméjét homályosítani. Úgy értelmezte
a dolgot, hogy Murphy megőrült, sőt egészen annak megállapításáig
merészkedett el, miszerint ez őt nem is lepi meg különösképpen. Ezzel
talán az volt a célja, hogy osztálya tekintélyét mentse valamiképpen;
saját lelkét azonban egyáltalán nem tudta megnyugtatni. És a Malasztos
Magdaléna Mélakórház még ma is részvét, gúny, megvetés és egy kicsinyke
félelem vegyülékével emlékezik Murphyre, arra az ápolóra, aki duzzadó
vitorlákkal hajózott ki a téboly vizeire. Ez nem vigasz a számára. Nincs
is szüksége vigaszra.

Mr. Endon természetesen visszatért cellájába. Mr. Endon számára
semmit nem jelentett, ha kezét megakadályozták királya helyretételében
vagy abban, hogy egy hipomániás cellájában újra meggyújtsa a villanyt.
Mr. Endon boldogságának egy részét jelentette az, hogy nincs
kiszolgáltatva kezeknek: sem másokénak, sem a magáénak.

Murphy berakosgatta a bábukat a dobozba, lehúzta Mr. Endonról a
háziköntöst, papucsot, és ágyba bugyolálta. Mr. Endon hanyatt dőlt, és
szemét valami végtelen messzire szegezte, talán ama híres hangyára, mely
egy légmentes világ egén látható. Murphy letérdelt az alacsony ágy
mellé, két kezébe fogta Mr. Endon fejét, a szemeit arra kényszerítette,
hogy az ő szemébe nézzenek, vagy helyesebben: saját szemeit
kényszerítette, nézzenek Mr. Endonéba a levegő keskeny kis szakadékán, a
tenyérnyi szélességű levegősávon keresztül.

Murphy gyakran vizsgálgatta már Mr. Endon szemeit, de még soha nem ilyen közelről és ilyen hosszasan, mint most.”

Az "igazi" Murphy? Ezt most inkább úgy
értjük: a Murphy név olyan bőséggel szerepel az ír telefonkönyvekben,
mint nálunk a... Nem kell példát említenem. Tehát ez akkor egy írországi
illetőségű ember londoni kalandsorozata, de mindhalálig? Legendás
könyv lehetne Samuel Beckett korai
(1936-os, aztán 1938-ban kiadott) regénye, ha és amennyiben. Hogyan?
Legenda lehetne ez a figura, elődje a "Száll a kakukk..." majdnem
hasonló nevű alakjának - és hoppá! Elmegyógyintézet ott is, itt is.
Csak a mi Murphynk, Becketté, önként vonul be, ápolónak. És így pusztul
el. A legenda természetesen nem erről szól. Legenda lehetne a könyv,
nem ütne el annyira a "Beckett-képtől"..." (Tandori Dezső)