Ágh István Virágárok Visszaemlékezések

Ágh István Virágárok Visszaemlékezések

https://epa.oszk.hu/00300/00381/00007/tarjan.htm

• "Árokba ​jutottunk derékig, míg körülöttünk virágzott a part, nemcsak a pasaréti Virágárok utcában, ahonnan a villa-hajóra olyan sokan kimásztunk, menekültünk életünk jobbra fordulásáig, de az egész Hűvösvölgyre hajló városrészben volt valami vigasztaló, vonzó, odavitt bennünket az 5-ös busz kék járata a sötét kerületekből.
  Erdély Miklósnak köszönhettük, aki árokba taszított szellemi létével hasonlított hozzánk, és szívesen fogadott a kertben, a körös-körül ablakos szobában feleségével, Szenes Zsuzsa textilművésszel együtt…
  Ott húzta meg magát saját lakáshoz készülődőn vagy menekülőben Makovecz Imre, akit inkább az Építész-pincében láttam, Keszthelyi Rezsőék, bár Rezső inkább a Gyergyó presszóban nézte a tévét pohara fölül, Parancs János nyolcéves párizsi kriptamagányból jött vissza Kati menyasszonya közelébe, hogy majd a közeli Lotz Károly utcába nősüljön át, s mint akik tudják, milyen az egyedüllét, milyen jólesik a szeretet, mghívták Kormossal szentestére, a „vietnami fiúkat”, ahogy Kati becézett bennünket, családiasan mentettek a karácsonyi otthon-egyedüllét depressziójától…"

A Virágárok utca 6/B. – a kötet címadó írásának pezsgő életű színtere – csak egyik, átmeneti otthona menedéke volt a hatvanas-hetvenes években Ágh Istvánnak, aki ebben a könyvében életének akkori színtereit lírai hangú visszaemlékezésekben idézi föl, és eleven portrékat rajzol barátairól, művésztársairól.
A költő-testvér Nagy László, az irodalmi életből kiszorított, magányos Sinka István alakját örökíti meg, majd Szabó István alakját örökíti meg, majd Szabó István – a „paraszt-Csehov” – és Kamondy László, Kondor Béla, a festő, Kormos István és Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Sarkadi Imre és a filmkritikus B. Nagy László, a szobrász Schéner Mihály és a zenetudós Víg Rudolf, Huszárik Zoltán filmrendező és a magyar avantgárd vezéregyénisége, Erdély Miklós elevenedik meg az írásokban: a szellemi élet akkoriban többnyire háttérbe szorult, politikai okokból „árokba taszított” egyéniségei, akik napjainkban már elképzelhetetlen összhangban éltek együtt, akiket közös sors alakította együvé tartozás érzése és szoros baráti szálak fűztek egymáshoz.
Ágh István nem csak művészekre figyel: emlékezetes portrékat rajzol hétköznapi emberekről is, idős asszonyokról, iparosokról, lakókörnyezetének furcsa figuráiról. A kötet végén külföldi utazásokról számol be: a prágai sörözők világáról, a varsói őszről, egy ohridi költőtalálkozóról és olaszországi utazásáról.