1P311 Szárovi szent Szerafim festett ikon 29 x 24.5 cm

Boltíves fa táblára festett, akasztási lehetőséggel rendelkező ikon. Rajta Szent Szerafim ősz hajú portréja látható.

Szélesség: 24.5 cm

Magasság: 29 cm

Súly: 0.42 kg

Szarovi Szent Szerafim

Szarovi Szent Szerafim

sztarec

Születése

1759. július 19.

Kurszk

Halála

1833. január 2.

Szarov

Tisztelete

Tisztelik Orosz ortodox egyház

Szentté avatása 1903. július 19., Szarov

Szentté avatta: Szent Szinódus

Sírhely Nyizsnyij Novgorod-i terület

Ünnepnapja január 2.

Ortodox kereszténység

Szarovi Szent Szerafim/Szerafin, oroszosan Szerafim Szarovszkij (oroszul: Серафим Саровский), (1759. július 19. – 1833. január 2.) minden idők egyik leghíresebb orosz sztarece.

Élete

Kurszkban született jómódú kereskedőcsaládból. Hároméves korában elveszítette édesapját, így mélyen vallásos édesanyja nevelte. 18 éves korában egy kijevi sztarec a szarovi monostort ajánlotta neki, ami körül az erdőségben remeteségek is meghúzódtak.

Szerafim 1779-ben kezdte meg újoncévét. Asztalosmunkára osztották be, s ebben a mesterségben igen nagy jártasságra tett szert. Ezekben az években ismerte meg a lelki élet nagy mestereinek írásait, köztük Szent Pakhomiosz Reguláját, Szent Makariosz homíliáit. A Szentírás mindennapi kenyerévé vált. Ekkor kezdte gyakorolni a Jézus-imát. Titokzatos betegség másfél évre ágyhoz szegezte, váratlan gyógyulását a Szent Szűz, Péter és János apostol közbenjárásnak tulajdonította.

1786. augusztus 13-án tette le a monasztikus fogadalmakat, a Prohor helyett ekkor kapta a Szerafim nevet. Tambov püspöke 1793-ban pappá szentelte. Szerafim ezt követően azonnal kérte, hogy remeteségbe vonulhasson. Remete kunyhójába csak a Szentírást és Pakhomiosz Reguláját vitte magával. Keményen böjtölt, hosszan virrasztott, abból élt, amit kertjében termesztett. Vasárnaponként visszatért a monostorba, hogy részt vegyen a közös liturgián. A magányban neki is meg kellett küzdenie a szenvedélyekkel, a kísértésekkel, leszállva a teremtményi lét titokzatos mélységeibe. Káromló gondolatok kerülgették, miközben a sztiliták módjára az éjszakát egy sziklán állva töltötte, s ismételte szüntelen: "Jézus Krisztus, az élő Isten Fia, irgalmazz nekem, bűnösnek!" A világot átjáró bűn valósággal megnémította, nem talált szavakat kozmikus tapasztalatai kifejezésére.

A monostor új elöljárója, nem jó szemmel nézve Szerafim növekvő népszerűségét, 1810-ben visszarendelte. Szerafim a monostorban is teljes hallgatásba burkolózott, hosszú imái alatt a Gyöngédség Anyja ikont szemlélte, ahhoz fordulva, akit "az örömök örömének" nevezett. Előtte aludte, térdelve, fejét kezére hajtva, várta a Jegyes érkezését.

„ Ha az embernek semmi gondja sincs maga miatt, az Isten iránta való szeretetéből fakadóan, és a jótétemények miatt sem, tudva azt, hogy az Isten törődik vele, – az ilyen remény igaz és bölcs. Ha pedig az ember önmaga gondoskodik saját dolgaiban, és Istenhez imádsággal csak akkor fordul, amikor bajba kerül, amivel önmaga erejéből nem képes megbirkózni, elkezd reménykedni Isten segítségében, – az ilyen remény puszta és hazug. Ugyanis az igazi reménység csupán csak egyedül az Isten Országát keresi … A szív addig nem talál békére, amíg nem birtokolja az ilyen reményt. Ez a remény pedig békét hoz számára, és öröm tölti el őt. ”

– Szent Szerafim

1820-tól egyre többen keresték fel Szerafim sztarecet tanácsát kérve, mert tudták róla, rendelkezik a szellemek megkülönböztetésének és a lelkek vezetésének adományával. Szerafim minden tettében az Istenanyának engedelmeskedett. 1825-ben a Szent Szűz parancsára kilépett magányából, szeretettől megindultan így köszöntötte látogatóit: "Boldogságom, Krisztus Feltámadt!" A hozzá bekopogtatók képviselték az orosz társadalom minden rétegét a cártól a muzsikig. A feljegyzések szerint Szerafim nem csak a lélekbe látás és a tanácsadás adományával rendelkezett, hanem imájával számos csodás gyógyulást is kieszközölt.

1825-ben megfogant benne egy apácamonostor alapításának gondolata. A terv Divejovóban meg is valósult. A Jelena Vasziljevna által vezetett közösségnek Szerafim haláláig lelki vezetője maradt. 1833-ban hunyt el, teljes magányban, az Istenanya ikonja előtt térdelve. Az orosz ortodox egyház 1903-ban kanonizálta.

Szerafim egyenes folytatója lett Remete Szent Antal, Szórai Szent Nilus, Palamasz Szent Gergely lelkiségi hagyományának, sztarec lett, aki úgy vezette a lelkeket Isten országa felé, hogy tudta, felelős értük. Tanításának központi tétele: a tisztuláson átment lélek megkapja a Szentlelket, aki lakást véve benne, isteni örömmel és békével árasztja el. Szerafim a Bibliai balga szüzek példájára hivatkozva állítja: bizonyára erényesek voltak, de zártak maradtak a Szentlélek előtt. A keresztény hivatás lényege a Szentlélek kegyelme felé való teljes megnyílás. Erre pedig minden embert képesség tesz a keresztség.

Szerafim lelkiségi "forradalma", a sztarec-mozgalom kétségtelenül döntő szerepet játszott az orosz egyház ébredésében. Ő volt leki mestere a XIX. századi "szent Oroszországnak".

Forrás: wikipédia